A SINGAS PROJECT
A Singas egy Jazz, Nu-Jazz project, a barátaink szerint, szerintünk is.

Minden lemez egyfajta híradás arról a folyamatról, ahol a zenekar éppen tart. Benne van ebben a közös munka szenvedése, öröme, reflexiók a világra, környezetre, és természetesen a zene, mint ennek az egésznek mindig változó/formálódó nyelve.
A 2005-ben alakult Singas Project (SP.) határozott zenei elképzelésekkel indult, ahol az akusztikus hangszerelés mellett meghatározó szerepet töltött be az elektronika. A sajátos megszólaláshoz már e kezdeti időkben is szorosan kapcsolódott a kortárs képzőművészet és az irodalom. Ekkoriban a zenekar legjellemzőbb stílusjegyei a triphop-hoz és a lounge-hoz köthetők.
Ebből az időszakból származó lemezek, válogatáslemezek:
Debüt Jazz - Maxi royality 2005.
Soundtrapp - Maxi - royalty 2005.
SunSet 4 - Purba Records 2005.
Merry-Go-Round LP - Singas Factory 2006.
Cafe del Mar XIII - The Voice - Cafe del Mar Records 2006.
Az első nagylemez, a 2007-ben megjelent Yo Life már egy más utakon elindult zenekart mutat. Legerősebb stílusjegyként az eklektikusságot lehetne említeni, mely mögött egyre jobban előtűnik a jazz zeneiségére jellemző nyitottság és játékosság. Az elektronikus megszólalás háttérbe szorul, előtérbe kerül a hangszeres játék. A lemez kiemelkedő fogadtatása után (Év lemeze jelölés- Fonogram; kritikák pl.:„kis hazánk egyik legjobb zenekara, finom elektronikával, trip-hoppal, egy nagyszerű énekesnővel, és egy új lemezzel… a lemezen jazz, trip-hop dub hatások és elemek ötvözete hallható szénsavmentes (singas) felfogásban. A fiatal, ám annál sikeresebb zenekar immár első nagylemezénél tart, miközben számai az easy listening válogatáslemezek kedvelt darabjai. -forrás: zene.hu-), a zenekar végig turnézta a 2008-as és a 2009-es évet. A rendszeres hazai koncertezés (néhány fontosabb koncert: Az A38 hajón: Richard Dorfmeister előtt, ugyanitt Parov Stelarral, a Millenáris Parkban Zagar lemezbemutatóján, a Múzeumok Éjszakáján a Nemzeti Galéria teraszán) és fesztivál szereplések (pl. Sziget, PEN, Mediawave, VOLT, Balaton Sound) mellett sikeresen mutatkoztak be külföldön is:(Osijek Spring Jazz-HR, Krakkó, Warsó-PL, Kassa-SK, Brüsszel-BE, Sarajevo-Winter Festival-BiH, Berlin-D, Bratislava, Komarno, Zsilice-SK)
2008 decemberében felvett közös koncertről a Detti Picasso-val az A38 hajón a Magyar Televízió felvételt készített, és rendes műsorkeretén belül sugározta. Megtekinthető:
http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/04/12/16/Koncertek_az_A38_hajon_Fellep_A_Singas_Project.aspx
A koncertezés mellet az Singas folyamatosan kísérletezett már kifejezetten akusztikus megszólalású új zenei hangzásvilágokkal. Ezeket a folyamatot segítette elő a megváltoztatott hangszerelés is, nagybőgővel és Fender zongorával. E műhelymunka eredménye a legújabb nagylemez, a This is theater honey! . A későbbiekben szintén várhatók meglepetések, egy baritonszaxofon, és egy Fender Telecaster gitár erősíti az eddig sem túl általános megszólalást.
A Singas Project legújabb lemezén a klasszikus jazz kvintett felállás a zenei érzékelés olyan csatornáira irányítja a befogadói figyelmet, melynek csak szükséges, de nem elégséges feltétele a hallás.
A lemez zenei nyelve színeket és érzelmeket, helyeket, létállapotokat mutat meg, de nem elfolyó hangulatokba ringat, hanem határozott állásfoglalásra késztet.
„Ez a zene felszabadít, és szabaddá tesz, ami pedig alaposan megnehezíti az életed, mert a szabad utat járni mindig a nehezebb út. A jazz zenészek egyszerre feketék és egyszerre indiánok, saját belső világuk nagykövetei, ahol a fogyasztói elvárásoknak nincs helye.” – mondja a koncepcióról Kores, a zenekar vezetője.
A lemezanyag tervezett számai alkották a Singas Project első, 2008-as fellépésének műsorát a Mediawawe fesztiválon. A koncert hatását mutatja a következő évi visszahívás a szervezők részéről, kiemelt fellépőként és egy tervezett jazz workshop résztvevőiként várták vissza a zenekart.
A koncertről TV felvétel készült, amely megtekinthető:
A színpadról lecsorgó energia és attraktivitás győzte meg Alexander Balanescu világhírű hegedűst, aki a 2009-es nyári Ördögkatlan fesztiválon hallotta játszani az SP.-t. A 2010-es rendezvényen, az EKF programok keretén belül a zenekar és a hegedűművész közös koncertlemezének felvételére kerül majd sor. „Nem idegen tőlünk a kísérletezés, minél több eddig ismeretlen területen szeretnénk kipróbálni magunkat. Valójában csak az ismert idegen már egy kicsit.”- mondja Ádi, a zenekar szaxofonosa.
A Singas koncertjeit leginkább performanszként érdemes értelmezni. Tudatos döntésként különbözik a lemezen hallható és az élőben előadott számok vérmérséklete. „Élőben” rengeteg szólóval, improvizációkkal kiegészült elsöprő lendületű koncertekre lehet számítani. Krakkóban például egy klasszikus klub kialakítású helyszínen olyan számú lelkes és rajongó lengyel közönség fordult át őrjöngő jazz élvezőbe, hogy a sokadik ráadásszám után levonuló zenekart a tömeg kézzel nyomta vissza a színpadra, folytatást követelve.
A kimondottan progresszív, jazzes és dinamikus kompozíciók több neves európai jazz fesztivál és kiadó érdeklődését is felkeltették.
2009 nyarán a zenekar meghívást kapott Berlinbe. A rendkívül high sociaty party-n az SP. mellett a katonai attasék rendjeleinek csilingelése adta meg a hangot, ahogy bólogatva és felsőtestüket ütemesen mozgatva hallgatták a zenekart. Majd Angela Merkel kancellár érkezett meg éppen az utolsó számra.
Mindemellett a zenekar előszeretettel vesz részt klasszikus klub koncerteken, szívesen tesz eleget az ilyen jellegű meghívásoknak, és saját kezdeményezésben is számos jazz klub-est fűződik a nevéhez. „Istenigazából csak annyi helyre van szükségünk, ahol elférünk a hangszereinkkel. Mindegy, hogy egy kis klubba, vagy egy több ezerfős koncertterembe megyünk, a zene jön velünk.” – mondja ZoZo a zenekar billentyűse.
2009 novemberében a Singas Projekt egyedüli magyar meghívottként vett rész a XXXV. Jubileumi bratislavai nemzetközi jazz fesztiválon. A több, mint 3000 fős közönség eleinte a székébe kapaszkodva szemlélte, majd a végén vastapssal üdvözölte a zenekar felbukkanását a klasszikus jazz követőinek fenntartott porondon. Ahogy később napilapok írták, a Singas Project olyan volt az eseményen, mint egy wall street-i bankár fején egy zöldre festett hajtincs. De jól állt neki.
A kezdetekben a hazai mainstream irányzatok kiemelkedő képviselőjeként beazonosított Singas Project mára új jelmondatot nyomat elhíresült kitűzőire. Just follow us, if you can!
Amit eddig:
- Debüt Jazz - Maxi royality 2005.
- Soundtrapp - Maxi - royalty 2005.
- SunSet 4 - Purba Records 2005.
- Merry-Go-Round LP - Singas Factory 2006.
- Cafe del Mar XIII - The Voice - Cafe del Mar Records 2006.
- YO LIFE - Chameleon Records 2007.
- SunSet 5 - Purba Records 2008.
- This is Theater Honey - Chameleon Records 2009. - 2010.
Jelenlegi felállás SingasProject:
- Csernák Zoltán Samu: piano-fender rhodes-synth,
- Szabó Kornél Dénes: bass-doublebass,
- Sinkovics Ádám: sax,
- Czimerman Csaba: drums,
- Berger Dalma: vocal,
Yazz Stereotype azaz Y.S.

A 2006-ban életre hívott project zenekar a Y.S., meghatározóan a Singas tagokra épül de zenei koncepciójában teljesen más irányt mutat. Izzó, elsodró lendületű funk-jazz koncertjeivel rendszeres szereplője már a hazai klubéletnek. Funki hatások folk (zsidó-cigányzenei motívumok), latin, elektronikai rásegítés nélkül.
Egy rendkívül energikus énekesnővel McPirossal kiegészítve. A zene által megélhető öröm/bánat jegyében.
Gyakori vendégek: Oriol Vandela, Takáts Eszti